Betyár ballada az osztopáni bíró megöléséről

Juhász András (? – 1867) somogyi betyár. A hagyomány szerint víg kedélyű betyár volt. Életéről kevés adat maradt fenn, azokat is többnyire a korabeli históriák és ponyvaballadák őrizték meg. Mivel a tiszttartónak nem tudott elszámolni a rábízott juhokkal, így bujdosásra, rablásra kényszerült. Valószínűleg ehhez kapcsolódik egy ponyvaballada jellegű ének, mely az osztopáni bíró megöléséről szól.Ezt az újabb keletű dalt Juhász Andrásról is éneklik, állítólag a gyilkosságot követően feladta magát a bírónál, hogy tettét megmagyarázza és kegyelmet kérhessen. Ám ez a valóságban nem történt meg. Több másik gyilkosság is fűződik a nevéhez és bandájához. Az elfogásáról szóló monda szerint Juhász Andrást a neki otthont adó szőlőpincének tuladonosa jelentette fel, hogy a vérdíjat elnyerhesse. Más történetek arról tanúskodnak, hogy a falubeliekkel való verekedés áldozata lett. Megint más történetek arról számolnak be, hogy egy szép menyecske juttatta Juhász Andrást pandúrkézre. Mondában és dalban egyaránt megmaradt az a mozzanat, hogy Juhász saját maga megvendégelte a pandúrokat, mielőtt azok börtönbe vitték.

Pásztornóta

Arra alá akáclombos rezula

(Osztopán)

Arra alá akáclombos rezula

közepébe szilaj gulya tanyája.

szép fehér tornyos szarvúján a harang

kihallik az akácfalomb alól az

ha még egyszer bemegyek a falumba

fényes baltám akasztom a karomra

cifraszűröm fölvágom a vállamra

úgy sétálok visszafelé a tanyámra

ha kiérök a tanyám közeledtére

kieresztem a gulyámat a rétre

cifraszűröm leterítöm a földre

ráfekszöm

úgy sem lelem merre jár az eleje

Juhász András

Mikor juhászbojtár voltam,

Nyájam mellett elaludtam.

Tizenhárom fölpuffadott,

Rajtam a kasznár kiadott.

Betyár még akkor sem lettem,

Csak disznókkal kereskedtem.

Háromszor szerencsés lettem,

A negyedszer rajt vesztettem.

Osztopányi vörös biró,

Az akasztófára való.

Az állta nékem utamat,

Elvette a disznajimat.

Betyár én csak akkor lettem,

Mikor pajtásra szert tettem.

Szert tettem egy jó pajtásra,

Patkó Pista barátomra.

Osztopányi vörös biró jó estét,

Bucsúzz el a családodtól örökre.

Osztopányi vörös biró borujjál le a földre,

Bucsúzz el a családodtól örökre.

A fegyverem szegezem a mellének,

Osztopányi vörös biró vége ja zéletednek.

No most, kutya, tegyenek el a földbe,

Ne állj többé szegény legény elejbe.

A betyár Juhász András története

Juhász András juhász vót Fölsőbogáton. Mindafféle fiatalember, éjjé kicsit émaradt, másnap mög elaludt. Eközben a birkák mög bemöntek lucernába és fölfujódtak. Akkor az uraság ébocsájtotta, kiadtak rajta. Mivel a kárt ugye nem tudta mögfüzetni, nem tóm hány év ézárásra itéték. Na akkor ezelü möglógott, ékezdött csavarogni. Szorzott disznókat, lejárt a Drávára. Horvátországbu hajtott disznókat, a Balaton mellett mög eladta. Eccer is igy, az osztopányi biró mög a szöllőbü mönt haza. Az erdő szélin lépőit ki Juhász András. Mönt vóna az utón, akkor is disznókat hajtott. Ez mög fölismerte. - Ej, te gazembör, mögvagy! Mast én elintézlek! - Föl is jelöntötte. — A disznóit évötték, de ütet nem tudták efogni. Távollétibe rávertek még hat évet. Na, akkor má vótak többen társai. Egyszer is igy estefelé bemöntek Osztopánba. Akkor mondta a bírónak: rá vótá utöva, az én gyerökeimnek a kis izéjjára, ... könyerirel Mast azért kaptam még hat éveli Na, akkor bosszubu elintézték a bírót. Valamikor még a nótájját is tudtam. Ez a Juhász András az én apósomnak vót a nagybácsija. Testvéröccse Inámba vöt cseléd. Az akkor vót katona, amikor ez történt. Juhász bemönt Kaposvárra a szállodába. A Koronába. Kért ebédöt, mögebédűt, utána a tányér alá csúsztatta a névjegyit: Itt járt Juhász András! Akkor onnét mindjárt mönt a jelöntés a csendőrségre. Azok mög egy század katonaságot indítottak neki a Zaranyi-erdőnek. A toponári grófnak vót az erdeje. Kérőm, bekeritötték az erdőt, hogy onnaj ki nem tud mönni, ott mög köti hogy fogják. A századparancsnoknak a pucérja az mög a testvéröccse vót, ez a Fodor János. Azt mondja a századparancsnok: — Tés — aszongya — János, gyiissz velem! Nélküled nem mögyök. Erős fiatalember vót. így együtt möntek a hátsó részön befelé, vagy négyszáz métörre. Egyszer csak egy bükkfa mellű valaki ráemeli a puskát: —Ajj, mer lövök! Akkor a tiszt mögát, mindjá tudta, hány az óra...! De ott át mellette a testvéröccse is. Persze ük fölismerték egymást. Akkor intőit neki János — nem szót neki, hogy bátyám vagy valami —, hanem csak intőit neki, ne liijj! Akkor Juhász András azt mondja a századparancsnoknak: - Idefigyejjön! Ha maga egy szót mer szőni a katonaságnak, vagy bárkinek, vagy csak a legkisebb jelt is ad, hogy én itt vagyok, akkor vége az életinek. - Edösfijam! Maradjon nyugodtan! Én émögyök maga mellett, mintha nem is láttuk vóna egymást. Ha összetalákozik a katonaság, én lefújom az egésszet. Nem találunksemmit! Maga lögyön egész nyugodtan, ere má nem gyiin egy lélök se. — így maradt életbe a parancsnok. Halom, mikor hazaértek, akkor kérdi a pucergyátu a századparancsnok: - János! Ki vót magának ez az embörl Magának köllött ismerni, hogy hát intőit neki: - Ne lüjjön! Mer annyit még mondott neki András, hogy ennek a fiatalembernek köszönheti az életit. Neki köszönheti az életit. Akkor mondta mög neki, hogy ez az én testvérbátyám - aszongya. - De hát te Fodor vagy, a betyárt akkor mért hívják Juhász Andrásnak!! Mert any áru vagyunk testvérök, ap- áru nem. Az András anyja özvegyön gyütt apánkból férhő. Azér mink gyerökök mint édös testvérök böcsűjjük egymást. Akkoriba Juhász András családja Viszakon lakott.

Eperjesi Imre

Mikor Osztopánba kerűtünk, apám a Maár Gyula uraságná vót kanászszámadó. Az uraság hozatott 32 gombos lakatot. Nagy vaspántokra vót rovásává. Azt mondja: ennek a titkát csak te tudod János mög én. Innej aztán nem veszhet el jószág! - Azt mondja rá apám: — Naccságos ur! Ezt a lakatot szerejje le! Tőgye a magtárj ára! Amég én itt vagyok, innej jószág lakat nékün se veszhet el... De nem is veszött... Kéntelen-kölletlen cimbora- ságba vót a betyárokká... Abba az üdöbe magunk laktunk egy szobába. Ritka hónap vót, hogy nem jelöniek mög nálunk. Éjjé ha kopogtak, édösapám má nyitotta az ajtót: gyertök be gyerökök, üj- jetök szépön le, pihenjétök ki magatokat! Anyám má tudta... Sütött, főzött nekik. A bujtár mög, aki nálunk bennkosztos vót, má mönt a borért... Eccer is igy gyűltek, hogy az uraság mindön pénzét, mög ami vót más értékje, évigyék... (Ezt szépön kő mondani)! Apám kérte ükét, hogy az ü böcsületéért ne tögyék mög, hanem máj ü bemögy hozzá és amit lőhet, hát végbevisz... Be is mönt és mondja, ez és ez van, itt vannak tizenketten betyárok. Azt mondja, mindönt visznek, ami érték van a kastéban. -Azt mondja az uraság: - János! Mindönt neköd adok, csak ne bántsanak! — Nem, naccságos ur! Először is nem neköm, hanem nekik. Más occor: — Nem mindönt, hanem csak a pénzinek felit. Ha szépszörént mögy a dolog, ölég a fele. Gyut is marad is.

- Úgy is vót, hat betyár begyütt a kastéba, hat kivűrű át a a st rózsát... Fegyverössen. Na, akkor az uraság adott nekik nem tóm mennyi pénzt, még kocsival el is vitette ükét Viszakig. A kocsistu visszaüzenték, hogy köszönje mög a kanásszának, hogy ilyen simán mönt a dolog. Különben el is izéták vóna... Igaz, az uraság mög is köszönte az apámnak...

Eperjesi Imréné Fodor Rozália

Jabócsai vadkörtefa

betyár ballada

Jabócsai vadkörtefa,

De sok körte líg-lóg rajta!

Patkó Pista ül alatta,

Fejét mély álomra hajtja.

Pandúr erre nem mer  járni,

Bátran lehet szundikálni.

Jabócsai sűrű erdőt,

Jajj de kár lenne kivágni!

Dándó Kata kosarába

Van a betyár vacsorája.

Hímes fehér ruha alatt

Jóízű a betyár falat.

Dándó Kata fülemüle,

Ha pandúr jár,nem fél tüle.

Sűrű erdő rejtekében,

Hazatalál a sötétben.

Osztopán,1958.

Sass József