Vissza a Kezdőlapra

 

 

 

 

 

Kézilabda

 

Iskolánkban 2013 szeptembere óta működik utánpótlásszinten a kézilabda oktatása.  Ebben az időszakban csatlakoztunk a NIKÉ SE fonyódi bázisú egyesületéhez. Jelenleg az iskola 41 tanulójából közel 30-an járnak edzésre. Somogyjádról 2 lány jár át hétről-hétre.

A korosztály nagyon megoszlott. Sajnos sokszor problémát jelent, hogy a lelkes, ügyes gyerekek közül jó néhányat nem versenyeztethetek, mert nem esik bele az életkoránál fogva egyik csapatba sem. Az idei évben megpróbáltunk a 10 éves fiúkat benevezni a regionális bajnokságra. Sajnos a kézilabda szövetség olyan feltételeket írt elő, amit sem osztopáni, sem pedig fonyódi szinten nem tudtunk teljesíteni, ezért csak az első alkalommal sikerült játszani.

Az U9-es lányok az elmúlt évben a  szivacskézilabda bajnokságban megyei 3.helyezést értek el, ami nagyon dicséretes eredmény, mert  olyan csapatokat győztek le, amelyek sokkal jobb infrastruktúrával rendelkeznek, valamint több sportolóból tudják a csapatukat felépíteni (Lengyeltóti, Marcali.)

Az őszi régiós kupán az U=-es fiúk (néhány lánnyal megtűzdelve) 2. helyezettek lettek, U9-es lányok szintén 2. helyezést értek el, a 10-11 évesek az U12-es korcsoportban harmadikok lettek. Ez nagyon nagy dicsőség számunkra, hiszen télen beszorulunk a kultúrházba, ahol nincsenek meg a kézilabdázás feltételei. (Keresztbe tett szivacs a kapu, mászókötél, illetve pad a 6-os vonal). Kérelemmel fordultam a somogyjádi iskolához, illetve önkormányzathoz, hogy engedélyezzek,  rossz idő esetén, hogy a csarnokban edzünk.  Februártól heti egy alkalommal 13-14 gyerekkel dolgozunk a somogyjádi sportcsarnokban.  Sajnos több sportolót egyszerre nem tudok átvinni, a gyerekeknek az oda utat saját zsebből kell finanszírozni, haza a diákjárattal jövünk.

A legutolsó alkalommal az U-9-es lányokkal voltunk Marcaliban egy tornán, ahol 3 alkalommal játszott a csapat 1 győzelemmel és két vereséggel tértünk haza. A kitűzött célt teljesítettük, meg voltam a gyerekekkel maximálisan elégedve.

2014-re megreformálták a szivacskézilabda bajnokságokat. A Bozsik –programhoz próbálták igazítani a versenykiírást és annak lebonyolítását. Ezek alapján nincs helyezés, nem hirdetnek győzteseket, csak a játék örömének játszanak a gyerekek. Ezzel sok edző kollégámmal nem értünk egyet, mert a kisgyereknek minden játékhelyzetben a győzni akarás a fontos. Megváltoztatták a játékosok létszámát a pályán (5+1), ami számunkra szintén nehezítő körülmény,  hiszen a korosztályok játékosait nagyon nehezen tudjuk összeszedni a kis osztálylétszámok miatt. Tehát sokan vagyunk és mégis kevesen.

Kovácsné Valkó Zsuzsanna

Osztopán Polgármesteri Hivatal

7444 Osztopán Fő u.11.

Telefon:82/686-500

Fax:82/686-501

E-mail

Deutsche

Deutsche