Kezdőlap

 

 

 

 

Tallián kastély

 

 

 

 

 

Katolikus templom

 

 

 

 

 

Emlékművek

 

 

 

 

 

Környék látnivalói

 

 

Emlékművek

 

Tallián család kriptája

A temetőben található a ma sajnos eléggé romos állapotban lévő temetkezési hely. Formajegyeiből és anyaghasználatából ítélve feltehetően az 1940-es években épült a családi kripta fölé. A család kihalt,

jelenleg az önkormányzat gondozásában van az épület. A mauzóleum felújítását már tervbe vette a képviselőtestület, s várhatóan az elkövetkező évben be is következik. Azonban a restaurálásra több millió forintot kellene szánni.


Nepomuki Szent János szobor

A folyók, hidak, hajósok, vízimolnárok, halászok védőszentje. A gyónási titok mártírjaként tartják számon. Egyes helyeken a fuldoklók, illetve a bányászok, szóbányászok védőszentje. Az idők folyamán több sóbányában, illetve sóbányászattal kapcsolatos településen templomokat, kápolnákat szentelnek neki, szobrokat emelnek, sőt, Aknasugatagon még bányát is neveznek el róla.A Hunyadi János utcában hatalmas gesztenyefák alatt áll az utak és hidak védőszentjének szobra. A kezében keresztet tartó szent kő emlékműve előtt a helybéliek virágokkal teli kiskertet gondoznak. A megyében 36 műemléki védelem alatt álló szobrot tartanak nyílván. Ezek közül ez a szobor az egyik legnevezetesebb. A szobor 1803-ban barokk művészeti stílusban készült.


Világháborús emlékmű

A templomkertben álló emlékmű az első és második világháború osztopáni áldozatainak készült. A település közössége 92 hősi halottról emlékezik meg és rója le a kegyeletét az oszlopnál. A falu egyébként mindig gondolt, és gondol ma is a hőseire, s az első és második világháborús emlékművet rendszeresen gondozzák, illetve megkoszorúzzák. 1956-os áldozata nincs a falunak, ennek ellenére október 23-án mindig megemlékeznek a forradalomról.


Millenniumi Park

Osztopán Kaposvár felőli részén található a kellemes, néhány paddal és örökzöldekkel, virágokkal teli sétány. Közepén egy hatalmas kőtömb áll. Itt van egyébként a falu első autóbuszmegállója: "Osztopán alsó" is.