Tallián kastély

|
Katolikus templom

|
Emlékművek

|
Környék látnivalói

|
|
Tallián kastély
Osztopán főútja mellett el sem lehet téveszteni a község valamikori urainak birtokát.
A kastély tornyát szinte mindenhonnan látni a faluban, viszont az épületet eltakarják a körülötte lévő park ősi fái. Elsőként ezt lehet észrevenni, s a kaputól egy 30-40 méteres út vezet az impozáns kastély bejáratáig. A parkban örökzöldek, gesztenyefasor vezet körbe.A homlokzaton címerek, a kapu fölött egy oroszlánfej domborműve látszik. A főutca szemközti oldalán, az uradalom egykori lóistállóját alakították át az önkormányzat, a körjegyzőség és a művelődési ház részére. A kastély parkja és a régi uradalomhoz kapcsolódó két magtár épület is helyi védettség alatt áll.
Az épület építési ideje ismeretlen, az első egyértelmű térképes ábrázolása 1857-ben készült.Az 1859-es kataszteri térképen viszont már a mai kastély magját képező kúria pontos alaprajza látható. A kúria nagymértékű átalakítására,kastéllyá bővítésére 1910-ben került sor eklektikus stílusban, elsősorban neobarokk és szecessziós jellegű részletekkel.Ekkor épült a torony is. A történet szerint a Tallián család akkori tulajdonosa nem tudta elnézni, hogy a cselédei télen-nyáron úgy hordják a vizet az udvarról. Épp ezért emeltette a magas tornyot, s benne egy víztartályt. Ezzel a kastély elveszítette szimmetrikus alaprajzát, viszont egy újabb előnnyel szolgált. A körteraszáról fantasztikus látványt nyújt egész Osztopánra és a környékére. Még a Balaton, illetve a Badacsony kettős teteje is látszik. Ha elképzeljük, hogy egy évszázada a tó hullámai egészen Somogyvárig benyúltak a Nagyberekbe, s nem volt ennyi országút és adótorony, igazán fenséges lehetett a kilátás már akkoriban is.
Vizeki Tallián Andor 1935-ben bekövetkezett halála után az örökösök eladják Korber Miklós budapesti kalapgyárosnak.Korber Miklóst az oroszok elől való menekülés közben lelövik.A 2. világháború végén laktanya,majd 1946-ban a vörös hadsereg foglalja le.A háború után államosítják.Rendszerváltáskor önkormányzati tulajdonba kerül.Jelenleg óvoda,Tallián Andorról elnevezett általános iskola,községi könyvtár,illetve helytörténeti tárlat működik az épületben, ám szívesen látják a vendéget is.

|